Asztrológiai elemzések szerint /kínai, 9 csillag Qi, hagyományos is/, segítői, tanítói feladataim vannak. Ezt sejtszinten érzem, tudom és élem is mindennapjaimban. Utam rendkívül változatos tájakon halad, lágy ívekkel, sok útelágazással, hegyek ormain átívelve, völgyekbe leérve, folyómederben hömpölyögve, tengerhez érve, szigetet látva, erdő mélyén sétálva, de számomra minden oly gyönyör.
    A folytonos változás kihívás számomra, szinte keresem is. Az út során tanultakat, tapasztaltakat szívesen átadom mindazoknak, akik erre igényt tartanak.
    Mint terapeuta a Tibetből származó meridián masszázst szeretem
alkalmazni, fantasztikus energetikája miatt. Az akupunktúra
tudománya is közel áll hozzám. Nézőpontom, hogy mindent
az Univerzum rendszerén keresztül szemlélek, ezért az Egyének
lelki-, szellemi-, spirituális-, fizikai síkjait a Világegyetem egységes
rendszerében értelmezem.
    Térenergetikusként geopatikus felméréseket végzek.
A tértisztítás és térszentelés a legkedvesebb feladataim közé tartozik.
Belső világom különleges, összetett, egymásra épülő, de számtalan
ágba szétfutó szellemi ajándéka a térrendezés, avagy a Feng Shui.

 

* * *

A januári népi rítusok szerint a 2010-es év bőségéhez, boldogságához tartozik a januári térszentelés, a koleda.
Hívjál, jövök, szentelek és harmonizálok! 
Bőség, boldogság, béke, egészség a tét!

* * *

Fontos!

Világunk folyamatos változásban van. Jelenleg nagyon fontos és rendkívüli áthangolódás megy végbe földünkön.
A női szeretetteljes szív energia váltja fel a férfias gondolati energiákat.
(Akit bővebben érdekel a téma olvassa el Drunvalo Melchizedek Élet a Szívben című könyvét!)

Most, hogy belépünk szívünk szakrális terébe, s a szeretet útját kezdjük járni, bizony meg kell vizsgáljuk életkörülményeinket, gondolati teremtő energiáinkat.
Feltesszük hát a kérdést:

Hol tartunk most?
Mi vesz körül bennünket?
Javíthatunk-e azon, amit tapasztalunk?

A válasz nagyon pozitív!

Világunkban minden energia. Mi tesszük olyanná, amilyennek látszik. Ezért most megtehetjük, hogy kitisztítjuk a múlt minden odját, negativitását, nehézségét. A tértisztitás szertartása lehetővé teszi a nagyfokú változtatást mindennapjainkban. A megszentelt térenergiákat beállíttathatjuk életcáljaink megvalósítására, életfeltételeink javítására. Az erre fordított energia megtérül minden szinten, hiszen lehetőségek sokasága jelenik meg életünkben, testi-,lelki szintjeink felszabadulnak, terheiktől megválva egy boldog életérzést teremtve körénk. A boldogság tovább terjed kifelé, ezért a külső világban szétszóródva környezetünk is szebbé, egészségesebbé válik. Tegyünk magunkért, mindenkiért, a világyegyetemünkért!

 

| Kezdőlap | Az utam | Illetékességeim | Elérhetőségeim | Fotótár | Partner oldalak |

                   
Készítette: Halász Eszter